Stabil és magabiztos szakmai identitást fejlesztünk

Picasso, opera és a coaching

 

A NYERS ADATOKTÓL A TÁPLÁLÓ VISSZAJELZÉSIG

A fenomenológiai nézőpont alkalmazása a coachingban

Előadó: Horváth Tünde, MCC

Az előadás elhangzott 2012.szeptember 25-én a Magyar Gestalt Egyesület, és

2012. november 20-án a Magyar Coach Egyesület

szervezésében.

„A beszéd a valót kövesse…“ (Lao-ce)
 

Picasso.pngA fenomenológiai nézőpont az a megközelítés a pszichológiában, amikor az ülés során a szubjektív élményeket hangsúlyozzuk, és azokat az ügyfél egyedi nézőpontjából próbáljuk meg leírni.

És itt rögtön bele is ütközünk néhány alapvető problémába. Hiszen hogyan tudom én egy másik ember szubjektív élményét megragadni? A csalódottságát, a lelkesedését, a kétségbeesését vagy a szenvedélyességét? És még ha sikerül is megragadnom, hogyan tudom szavakba önteni mindazt, amit érzékelek? Ha csupán a nyers adatokra támaszkodom („szerintem te feszült vagy“), az ügyfelem udvariasan másra fogja terelni a szót. Rosszabb esetben vitába bonyolódunk, hogy melyikünk érzékelése a valódibb.

A Gestalt alapú coaching célja, hogy olyan módon adjak visszejelzést az ügyfelemnek arról, ami ott és akkor benne, bennem vagy kettőnk között zajlik, hogy az emészthető, sőt tápláló legyen számára. Ezeknek a coaching készségeknek a tovább mélyítéséhez számos példát fogok hozni a saját praxisomból, valamint segítségül fogjuk hívni a művészeteket, többek között Picasso festményeit és a barokk opera világát.

Team Coach képzés

110 órás, 5 modulból álló képzés (90 CCE), amelynek célja, hogy szakmailag kiváló és magabiztos Szervezetfejlesztő Team Coachokat képezzen. Trénerek: Horváth Tünde, MCC; Szabó Zsófia