Stabil és magabiztos szakmai identitást fejlesztünk

60 órás Coach Továbbképzés

coachoknak, team coachoknak, HR vezetőknek, vezetőknek és szervezetfejlesztőknek

2018. február  5. - 2018. május 19.

A képzés 3 modulból áll.  Jelentkezés a 3 részre csak együttesen lehetséges. 

  A képzés az ICF által akkreditált. (60 CCE)

 

 CCE.png

Korábbi résztvevők visszajelzéseit itt olvashatja.

 

EZ A CSOPORT MEGTELT.

A következő csoport dátumát hamarosan ugyanitt találja. 

Ha elsőként szeretne értesülni róla, kérjük írjon nekünk.

 

A korábbi  képzések résztvevőinek visszajelzéseit itt olvashatja.


 


Akkor lesz valaki mester szintű coach, ha képes biztonsággal mélyebb szintre vinni egy ülést, és onnan fel is tudja hozni az ügyfelet.

Ha felismeri, hogy az olyan vezetői témák mögött, mint döntéshozatal, üzletfejlesztés, csapatmotiváció vagy konfliktusok kezelése, gyakran az alábbi nehéz érzések húzódnak meg: kiszolgáltatottság, elszigetelődés, veszteségtől való félelem, tehetetlenség, önvád vagy az az érzés, hogy "nem vagyok elég jó".


A 60 órás képzési program 3 részből áll:

Képzési modulDátumHelyszínÓraCCETréner

1. Gestalt ciklus és a belső ellenállások

3 napos képzés

10 fős csoportban

2018. február 5 - 7.

Budapest 24 24 Horváth Tünde, MCC

2. Gyakorlás és szupervízió
6 akalommal 2 óra online

5 fős csoportokban

2018. február – május 

online 12 12 Horváth Tünde, MCC

3. Tabutémák és vakfoltok feltárása

3 napos képzés

10 fős csoportban

2018. május 17 - 19.

Budapest 24 24 Horváth Tünde, MCC

 
 

 ablakon_napsutes.png 

  "Tünde emberekkel való bánását, beleértve magamat is, olyan megtapasztalni,  mintha tíz ablakból egyszerre sütne be a nap. Kedvesség, melegség, tisztaság, egyértelműség párosul mesteri szakmaisággal. Egyszerre nagyon erős önismereti munka, illetve szakmai fejlesztés történik a képzésen, így a végére képesek vagyunk azonnal alkamazni is a tanultakat."

Bite Barbara, ügyvezető, coach, tréner, Coaching Team

 

 

Ahhoz, hogy a résztvevő coachok magabiztosan tudjanak mély szinteken is dolgozni, a képzés során az alábbi készségeket tanulják és gyakorolják:

  • a strukturális gondolkodás alkalmazását a coachingban (hogy az ügyfelek ne csak a kitűzött céljaikat érjék el, hanem mélyebb, személyes és kapcsolati szinten is lépjenek előre);

  • felismerni és kezelni a saját és az ügyfél belső ellenállásait;

  • eljutni az ügyfél valódi szükségletéig, ami az eredeti célmeghatározás mögött húzódik;
  • beazonosítani a valódi megoldáshoz vezető akciókat;
  • professzionális jelenléttel vezetni az ülést;

  • felismerni a különböző érzelmeket;

  • felismerni a saját és az ügyfél tabutémáit;

  • biztonsággal dolgozni a tabutémákhoz kapcsolódó szégyennel;

  • feltárni a saját és az ügyfél vakfoltjaiban rejlő erőforrásokat.

Ezek a coaching készségek a mester szintű coaching (MCC) alapjai.

Ezek elsajátításával a résztvevők olyan üléseket lesznek képesek majd tartani, amelyekre ügyfeleik évekig fognak emlékezni, és amelyek miatt szívesen ajánlják majd őket másoknak.

 

PastedGraphic-19.png

"Az egyik legfontosabb, amit ez alatt a képzés alatt tanultam, hogy fogadjuk őszinte örömmel, ha vakfoltot találunk, hiszen új utakat nyit meg a coaching folyamatban, illetve a szervezet életében."

Segal Hajnalka, coach, programfejlesztő, World Misssion Kft.

 

 

 

A 60 órás képzési program célja, hogy a résztvevők

 

  • biztonságos  környezetet tudjanak teremteni önmaguk és ügyfeleik számára, hogy nehéz témákkal is dolgozni tudjanak;
  •  alaposan elsajátítsák a Gestalt ciklust, hogy azt a gyakorlatban magabiztosan tudják alkalmazni az egyes intervenciók kiválasztásakor;
  • felismerjék és értsék a belső ellenállások dinamikáját és összefonódását (projekció, retroflexió, érzéketlenítés, kitérés, introjekció és az összemosódás);
     
  • felismerjék a saját és ügyfeleik vakfoltjait és az azokban rejlő erőforrásaikat;
     
  • pontos adatokon alapuló megerősítő visszajelzéseket tudjanak adni az ügyfelek erősségéről és fejlesztendő területeiről;
     
  • a saját és az ügyfeleik vitalitás-szintjét (energiaszint) nyomon tudják követni;
     
  • a tabutémákhoz és a vakfoltokhoz kapcsolódó sebezhetőséget – önmagukban és ügyfeleikben – erősséggé tudják fordítani; 
     
  • coach szakmai identitásuk tovább erősödjön;

  • megtanuljanak online felületeken (Skype, Adobe Connect, Google Hangouts, stb.) is dolgozni.
     
  • kialakítsanak egy támogató tanulóközösséget, amelyben  a képzési program befejezése után is számíthatnak egymásra.

 

“Nagyszerű élmény egy profival dolgozni, aki tényleg át akar andi mindent, amit ő tud, és minden helyzetből a maximumot igyekszik kihozni. Nagyon struktúráltan, átgondoltan vitt lépésről lépésre végig a Gestalt munkamódon. Minden perce hasznos volt. Nagyon fantasztikus élmény volt - sok helyen jártam már, sok embert láttam, mégis, ez volt eddig az egyik legjobb élményem.”

Németh Zita, Szervezeti és Munka Szakpszichológus, ACC coach, Őri és Németh Kft.

A képzési program 3 fő pillére

Utah.png1. ELMÉLET - egyharmad

Az elméleti részeket a következő szakasz tartalmazza (alább).

2. GYAKORLAT - egyharmad

A 60 óra során minden résztvevő legalább ötször gyakorol coach szerepben, amelyek után alapos visszajelzést kap a trénertől és a csoport többi tagjától.

A teljes folyamat során (kb. 6 hónap) azt kérjük a résztvevőktől, hogy legalább 20 coaching ülést folytassanak le akár egymással, akár valódi ügyfelekkel.

3. ÖNISMERET - egyharmad

Minden gyakorlatot önreflexióval zárunk, legyen az készségfejlesztés, gyakorló coaching ülés vagy az elmélet alkalmazása. Ezen kívül, a résztvevőktől azt kérjük, hogy a program teljes időtartama alatt vezessenek naplót, valamint minden egyes coaching ülésről készítsenek önreflektív jegyzetetek.

 

„Önismereti szempontból ez volt eddig a leghasznosabb kurzus. Általában nem várok csodát, és itt megközelítettük ezt a tartományt. Elkezdtem komolyan foglalkozni a saját vakfoltommal, tabuimmal, és egyben bevezetőt, megközelítést kaptam, élhettem meg, hogyan használható az ezekről való tudás a coaching-folyamat elmélyítése érdekében."
Szilágyi Miklós, business és vezetői coach, tréner

 

Elmélet

DSCN0500_2.JPG1. Rész: Gestalt ciklus és a belső ellenállások

  • A Gestalt ciklus szakaszai: érzékelés, tudatosítás, energia mobilizálás, akció, kontaktus, lezárás, visszavonulás és termékeny üresség;
  • Strukturális gondolkodás a coachingban
  • Polaritások
  • A 6 belső ellenállás típus: projekció, retroflexió, érzéketlenítés, kitérés, introjekció, összemosódás
  • A belső ellenállások támogatása és szelíd konfrontációja

2. Rész: Gyakorlás és szupervízió - online

Az elmélet gyakorlati alkalmazása

3. Rész: Tabutémák és vakfoltok feltárása

  • A tabu és a vakfolt definíciója
  • A változás útjában álló destruktív minták felismerése
  • Az introjekció és a projekció további mélyítése
  • A szégyennel való munka a coachingban

Akiknek ajánljuk

A képzést azoknak a

  • coachoknak,
  • team coachoknak,
  • szervezetfejlesztő tanácsadóknak,
  • HR szakembereknek,
  • képzési szakembereknek és
  • coach típusú vezetőknek

ajánljuk, akiknek már van coaching tapasztalata külső vagy belső ügyfelekkel, mivel a képzési tematika tartalmazza a résztvevők saját ügyfeles tapasztalatainak elemzését, valamint a saját külső és/vagy belső ügyfelek kapcsán felmerülő kérdések feldolgozását.

Helyszín

adina.png1. és 3. RÉSZ:

Adina Apartment Hotel

1133 Budapest, Hegedűs Gy. u. 52-54.

A képzés nem bentlakásos.

 

2. RÉSZ:

Join.Me platform

(Lásd: Technikai szükséglet a 2. részhez, alul)

Részvételi díj

 

A részvételi díj tartalmazza:

  • a 3 nagy tematikus részből álló 60 órás képzést, amiből 12 óra 5 fős kiscsoportban zajlik;
  • a tanulás elmélyítését segítő munkafüzeteket;
  • a bizonyítványt és az angol nyelvű ICF igazolást 60 óra CCE pontról;
  • az 1. és 3. rész során a frissítőket és az ebédet.


Teljes ár 2017. december 11-től: 724.000 Ft*


10% kedvezmény, korai jelentkezési díj 2017. december 10-ig: 650.000 Ft*


15% kedvezmény a teljes árból 2017. december 10-ig: ICF, SZMT, MCE, MaG tagoknak : 615.000 Ft*


20% kedvezmény a teljes árból 2017. december 10-ig: 579.000 Ft*, ha

  • Ön korábban részt vett a Gestalt Coaching Center valamelyik workshopján vagy online képzésén. (Ehhez a kedvezményhez a szakmai előadásokat és a más coach szervezetek által meghirdetett workshopokat nem tudjuk figyelembe venni.)

* Mivel a számlát az USA-ban bejegyzett Gestalt Coaching Center állítja ki, a részvételi díj áfát nem tartalmaz.

 Részletfizetés lehetséges.

Köszönjük lojalitását a Gestalt Coaching Center-hez!

 

A képzés előfeltétele

- A Gestalt Akadémia Gestalt Alapok a Coachingban című képzése, vagy annak megfelelő coach képzési program: minimum 24 órás Gestalt alapú coach specifikus képzés, amelynek fókuszában az ICF coach kompetenciák fejlesztése áll.


Ha ezzel kapcsolatban kérdése van, kérjük írjon nekünk.


- Min. 30 órányi coaching ülés (kezdő coachok esetében a gyakorló ülések is számítanak, illetve vállalati résztvevők esetében a munkatársakkal folytatott coaching ülések is)


- Előzetes személyes vagy telefonos interjú a trénerrel, ha a résztvevő korábban nem vett részt a Gestalt Alapok a Coachingban című képzésen.

Óraszám és időkeretek

A képzés az International Coach Federation (ICF) által akkreditált. (60 CCE)

Prague_clock.pngIdőkeretek (1. és 3. rész):

Kezdés - 9:00

Befejezés - 18:00

 

Időkeretek (2. rész - online):

6 alkalommal 2 óra

az Adobe Connect platformon

Technikai szükséglet a 2. részhez


A képzési program 2. része a Join.Me  pltaformon zajlik.

Amire szükség van:

  • Jó minőségű internet. 

  • Laptopba beépített vagy monitorra szerelhető videókamera.

  • Fejhallgató.

A bizonyítvány és a CCE igazolás megszerzésének feltétele

CCE.png
  • Részvétel a képzés min. 90%-án

  • A képzés során minimum 5 alkalommal coach szerepben való gyakorlás

  • Egy ügyféleset bemutatása

Résztvevők száma

icf_150317laprima146.JPG1. és 3. rész:

maximum 12 fő
 
2. rész:

5 -6 fős csoportokban online

 
Az alacsony létszám lehetővé teszi, hogy a képzés során mindenkire rengeteg személyes figyelem jut a trénertől.

Team Coach képzés

110 órás, 5 modulból álló képzés (90 CCE), amelynek célja, hogy szakmailag kiváló és magabiztos Szervezetfejlesztő Team Coachokat képezzen. Trénerek: Horváth Tünde, MCC; Szabó Zsófia