Stabil és magabiztos szakmai identitást fejlesztünk

 

Képzési koordinátor

 

 Boda Henrietta 


fullsizeoutput_23ba.jpeg

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a munkám során olyat csinálhatok, amit szeretek, ez pedig a szervezés és koordinálás. Szeretek emberekkel kommunikálni, folyamatokat átlátni, és különösen motivál, amikor egy váratlanul felmerülő problémát kell megoldani.

Pályafutásomat tanárként kezdtem, ezután állásbörze és különböző tréningek, előadássorozatok szervezésével foglalkoztam, közben pedig a tanácsadói, tréneri munkába is belekóstolhattam.

Munkám során mindig a jó szakmai kapcsolatok kialakítása és fenntartása az egyik fő célom, miközben nagyon élvezem azt a kreatív folyamatot, melynek során képzési programokat alkothatok és menedzselhetek.


Fontos számomra az önkéntes munka: 2014-től a Bátor Tábor Alapítványnál beteg gyerekek tábotoztatásában veszek részt. 

Mindig arra törekszem, hogy az ügyfél – legyen az egy multinacionális cég vagy egy tréning résztvevő – bizalommal forduljon felém, bármilyen kérdése van.

Ez a célom a Gestalt Coaching Center munkatársaként is.

Team Coach képzés

110 órás, 5 modulból álló képzés (90 CCE), amelynek célja, hogy szakmailag kiváló és magabiztos Szervezetfejlesztő Team Coachokat képezzen. Trénerek: Horváth Tünde, MCC; Szabó Zsófia